 |
| Zöldfülű |
 |
Csatlakozott: 2011 április 23 (szombat), 12:18 Hozzászólások: 35
|
Kedves Figyelők!
Az utóbbi pár napban csodálatos módon annyi szabadidőm akadt, hogy végigolvastam az eddigi összes kritikátokat, és jól is tettem, mert volt egy pár változás a Figyelővel kapcsolatban az indulása óta. Ezért úgy döntöttem, hogy az olyan dolgokat, amik igazán számítanak, itt közzé teszem.
Először is találtam egykét dolgot a saját válaszaimban Nektek, amik sajnos már nem aktuálisak, tekintve, hogy 2011/12-ben kezdtem a történetet és volt egy durván két éves kihagyásom. Persze közben a terv, amit eredetileg is megírtam a Figyelőről megvolt, és formálódott, mondhatni a történet együtt nőtt fel velem. Nem tudom, ez mennyire érzékelhető az új fejezetekben, de mindenesetre én így érzem. Éppen ezért van egy pár módosítás, amire felhívnám a figyelmet. Tettem egy pár említést a következő dolgokról a kommentekben, amik már nem aktuálisak:
- Egyenes és dőlt betűk. Mindenkinek ezek voltak a mumusai, és sokan megköveztetek érte. Mindenkitől bocsánatot kérek a szemtengely ferdülésért! De a kétfajta írásmódnak továbbra is jelentősége van, ezért megmaradnak. Csakhogy már nem ugyanazt jelentik. Eredetileg többeteknek is azt írtam a kommentjéhez, hogy a nem dőlt betűk egy úgynevezett mindentudó, külső narrátor szemszögét közvetítik. Ezt így is terveztem eredetileg, viszont, ahogy alakult a sztori a fejemben, megjelent mögötte egy személy (akit egyelőre nem fedek fel). A végén ki fog derülni, hogy ki ő, de addig is, kérlek benneteket, hogy ezeket a fejezeteket/részeket már úgy olvassátok, hogy valaki konkrét írja, és ne vegyétek figyelembe a 2012-es, ezzel kapcsolatban írt válaszaimat.
- Piton. Ezt talán kevésbé érzitek, mert sokan szeretitek őt, de régebben egyeseknek (hinthint) azt írtam, hogy nem tervezek Piton eredeti (canonbeli) karakterén változtatni, és, hogy a történetben inkább háttérszereplőként lesz jelen, nem kap különösebb figyelmet. Ezt úgy módosítanám, hogy továbbra is igyekszem megtartani az eredeti Piton-karaktert, de ez alatt a pár év alatt kicsit változtattam a történet végén, amit eredetileg elterveztem (ha majd ide jutunk, azt is elmondom, hogy mit és miért, mert ez nagyon NAGYON FONTOS). És az új verzióban bizony lesz Piton előtérben. Tudom, hogy nem ezt ígértem, és azt is el kell mondanom, hogy nekem is nehezen sikerült rávennem magam, hogy így legyen, mégpedig azért (SOPILER!), mert nem a főszereplő karaktere kívánja meg. Hanem egy másik. Remélem itt most nem adtam el túl sokat...
Aki eddig eljutott, az kap egy tökfejet!
A továbbiakban már csak kérdezősködni fogok felőletek. Ahogy olvastam a régi kommenteket, felidéztem a szép időket a régi nagy kritikaíróimmal. Már csak úgy kíváncsiságból szeretném tudni, hogy akad-e még valaki közületek, aki most is olvassa a Figyelőt (lévén, hogy ez a két változás első sorban titeket érint...)? YellowBlue?(???) Blueberries? Ophelia? Főnix? Emily Cullen? Theo Carter, te kommenteltél a Továbbvilágon és ugráltam is tőle mint állat örömömben, remélem még te is megvagy! Septimius Severus essetleg? Bár te sajnos pont akkor jöttél, mikor én kezdtem elmaradozni... Nocy? Egyet írtál te is a Mazsin, ami után szintén ungabunga táncot jártam, te is itt vagy még? Ez nem azt jelenti, hogy nem örülök az újaknak (mert húúúúúúú de nagyon igen!!!), vagy, hogy kritikasóvár állat lennék, aki ilyen fondorlatos módon akar belőletek hasznot húzni, csak kíváncsi vagyok hányan vannak még mindig velem a régiek közül, meg, hogy mi újság veletek.
Szóval csak ennyit akartam, most, hogy így feltört belőlem a nosztalgia... tudom, reménytelenül balf*sz vagyok... Ezért aki idáig jutott az meg kap egy.... őőőőőőő.... idiótán vigyorgó csillagot:
Minden jót nektek továbbra is! Nagyon nagyon örülök, hogy olvassátok a történetem, remélem még mindig tetszik, és továbbra is várom a véleményeiteket.
Pusszancs, Bloomy
|
|