Sikeresen befejeztem, egy néhány hete elkezdett Drarry történetem.

A múltkor azért nem szóltam, mert még nem találtam megfelelő bétát, aki átnézné, és ez most sem változott, de szeretném ha felkészülnétek, egy e féle műre tőlem.

Erős korhatárral, évekkel a nagy háború után, és mégis a Roxfortban játszódó történetem mindössze öt fejezetre sikerült.
Sötét varázslatok néven. A cím az írás megírása után született meg bennem, és tökéletesen megy magához a sztorihoz. Tegnap este fejeztem be, nem kis nehézségek árán.

Továbbá a Dramione írás is halad, bár azzal tegnap kevés időt foglalkoztam, mivel az előbb említett történet befejezésének képkockái lebegtek előttem.

De amint ma suli után haza értem, folytatom, hogy minél előbb olvashassátok.

Ezeken kívül apró novellák vannak a fejembe. Egy már régebben megírt novellám Tom D./Hermione G. témájú. Egy merengős barátomnak írtam még anno.

Szerintem hamarosan feltöltöm, egyelőre bétakézen van az írás (vagyis majd lesz).
Jó tudni rólam, hogy a kedvencem a Drarry páros, de szeretem keverni a szerelmeket.

Bármi kisülhet.

Snarry ami még a későbbiekben várható tőlem (de semmit sem ígérek.)
Bern.♣