|
Avengers Highschool!AU, 4. fejezet. Bétázatlan falatka.
4. fejezet
- Szia!
Steve-et egy ismeretlen hang rántotta vissza a valóságba, ahonnan a rajzfüzetébe menekült. Az előtte lévő ülések fölül egy vörös hajkorona és egy zöld szempár vonta magára a figyelmét. Aztán a lány eltűnt, és a fiú melletti üres széken tűnt fel.
- Mi még nem találkoztunk, Natasha vagyok – nyújtott kezet.
Steve egyszerre akart kezet rázni a lánnyal és becsukni a füzetét, de csúnyán belebukott a mutatványba. Lángoló arccal nyúlt a földön heverő füzet és ceruza után.
- Ne haragudj – kért elnézést Natashától szemlesütve. – Egyébként Steve vagyok.
- Igen, tudom – bólintott a lány, majd a fiú szorongatta tárgyak felé nyúlt. – Szabad? Figyeltelek az előbb, ahogy rajzoltál, és lenyűgöző volt.
Steve magára sem ismerve nyújtotta a füzetét. Az édesanyján kívül senkinek, még Buckynak sem engedte, hogy belenézzenek, annyira magának való volt. Másrészt pedig nem akarta, hogy még jobban bővüljön az amúgy sem kis repertoár, ami miatt gúnyolták. Tisztában volt a ténnyel, hogy tehetséges, mégsem kérkedett, mert tudta, hogy a tanárok csak kivételeznének vele, és ezt nem akarta. Különben is, a rajzolás számára olyan kifejezőeszköz volt, amivel elmenekülhetett egy másik világba. Rajzolt már zaklatottan, elkeseredetten, szomorúan, kétségbe esetten. De sosem akkor, amikor boldog volt. Olyankor az anyjával töltötte az időt, és ezek a percek sokkal többet értek számára, mint a rajzolás.
- Fogadjunk, hogy nem ismerik el a tehetségedet – szólalt meg pár perc néma szemlélődés után Natasha. – Visszahúzódó vagy, csendes, nem kérkedsz, pedig megjegyzem, lenne mire, kerülöd a bajt, de ahogy hallottam, az állandóan megtalál téged – húzódott mosolyra a mondat végén a lány szája.
- Bucky… – hunyta le a szemét szégyenében Steve.
- Hé, nyugalom – érintette meg Natasha a fiú karját. – Csupa jót mesélt rólad, látszik rajta, hogy aggódik a legjobb barátjáért. Mióta ismeritek egymást?
- A gimi kezdete óta. Nem tetszett neki, hogy a focicsapat kikezdett velem, de azt nagyon bírta, hogy visszabeszéltem a nagyfiúknak. Mellém állt, és azóta legjobb barátok vagyunk.
- Kedves. Örülnék, ha mi is barátok lehetnénk, mit szólsz?
Steve félrenézett egy pillanatra, miközben átfutott a fejében, hogy ebből kijöhet jól és rosszul is. Jól, mert barátok lehetnek Natashával, megismerheti őt, és talán egyszer… Steve, mit képzelsz? Egy olyan lány, mint Natasha, sosem fog rád nézni! – korholta magát gondolatban.
- Aha, miért is ne? De csak egy feltétellel: megengeded, hogy rajzolhatok rólad egy portrét – alkudozott sunyi mosollyal.
- Ó – nevetett fel a lány –, biztos vagyok benne, hogy szuper párost alkotunk majd! Figyelj csak, mi lenne, ha… - hajolt Steve füléhez, és a busz döbbenten fordult a páros felé, amikor meghallották a fiú hangos nevetését.
Bucky elégedetten mosolyogva figyelte a párost Pepper és Tony mellől, de amikor Natasha is felkacagott, elbúcsúzott barátaitól.
- Remélem, megbocsátjátok, ha magatokra hagylak titeket – vigyorgott Tonyra –, de nem engedhetem, hogy ezek ketten átvegyék a hatalmat. Már pedig ha Steve eszéről és Natasha bátorságáról van szó, akkor semmi jóban nem reménykedhetünk.
- Azt ugye tudod, és fel is készültél rá, hogy ha harc, akkor legyen harc – vigyorgott Tony is, mire Pepper a tenyerébe temette az arcát „Ezt nem hiszem el!” sóhajjal. Párja csak átkarolta őt, és puszit nyomott a lány arcára. – Ígérem, Pep, te ebből semmit se fogsz észrevenni, és ismered a mondást: amiről nem tudsz, az nem fáj.
- Tony, kérlek! Ez az utolsó táborom, nyugalomban szeretném kiélvezni.
Bucky támogatóan megpaskolta a fiú vállát, aki igyekezett megnyugtatni barátnőjét, hogy semmi veszélyes és felháborító nem fog történni azalatt a pár nap alatt, amíg tart a tábor, és visszatért Steve-hez és Natashához.
Amikor odaért a helyére, egyáltalán nem várt fogadtatásban részesült. Tudta jól, barátja milyen zárkózott, mennyire nehezen oldódik, ha ismeretlenek közé kerül, mégis, Natashának sikerült annyira a bizalmába férkőznie, hogy a lány kezében kinyitva a rajzfüzet, Steve pedig azt magyarázza, hogy mikor készültek az egyes képek!
- Ó, Bucky, visszajöttél!
Észre sem vette, hogy feltűnően bámulja őket, míg Steve hangja vissza nem rángatta őt a valóságba. Natasha visszafogottan mosolyogva figyelte őt, Steve arcán pedig határtalan öröm látszott.
- Jól szórakoztok? Natasha, azt hiszem, féltékeny vagyok, még a végén ellopod a legjobb barátomat – cukkolta őket.
Steve nem tehetett róla, de elvörösödött, amit a másik kettő azonnal észrevett, és Natasha átkarolta a fiú vállát, mielőtt visszanézett volna Buckyra.
- Tudod, azt hiszem, megfontolom a dolgot, hiszen Steve annyira aranyos – gügyögte, mire Steve prüszkölve felnevetett, és kibújt a lány karja alól.
- Na, jó, elég lesz. Mi történt Tonyval és Peperrel?
- Ja, Tony azt hiszi, ti ketten terveget szövögettek nem is annyira csendben, ő pedig ellentervet akar kieszelni, ez viszont nem tetszik Pepnek. Ismeritek őt, sértené az önérzetét, ha valaki legyőzné őt, legyen szó bármiről.
- Hm, elfogadjuk a nem is annyira burkolt kihívást? – pillantott Natasha a két fiúra.
Bucky azonnal beleegyezett, és ami egyáltalán nem volt meglepő számára, de Steve is izgatottan bólintott a lány kérdésére.
A hármas izgatott sutyorgásba kezdett, ami csak azok számára volt meglepő, akik nem ismerték igazán Steve-et.
|
Belépés
GyIK
Keresés
Mondjuk mire a válaszoláshoz jutsz, szerintem már lesz az újra is egy. 
Örvendezek a frissnek nagyon. 
Egyszerűen bármit csinálok velük, ez a két idióta csak pislog rám a partvonalról, hogy mégis mit akarok velük, miért nem hagyom őket békén.
Ne add fel, mert ebben a párosban rengeteg lehetőség van, és érdekes az indításod, én kíváncsian várom, mit hozol ki belőlük. 
Amint feltamadok hamvaimbol, ujra belevetem magam az olvasas/kritika iras/ iras Bermuda-haromszogbe 
Ide vele! 
Most hogy fent van a teljes fic, elolvasom végre egyben az egészet 
)